,, Idén Jónás Ati ismét nagyot álmodott és létrehozta a Stég Szabadidő központot. Itt megtalálható lesz minden egy helyen! Vízi sport eszközök, SUP, SUP jóga, Segway, design szállás és maga a STÉG étterem, mely különleges halételeivel, illetve a Tisza és környékére jellemző ízvilággal várja kedves vendégeit!”
VÍZISPORTOK
A Torzsa Wake School 2015 július végén indult útnak Tiszafüreden lehetőséget adva bárki számára, hogy betekintést nyerjen és kipróbálhassa a vízi sportok nyújtotta adrenalint. Lehetőség van saját, illetve az iskola által biztosított felszereléseket használva kipróbálni a wakeboard,wakeskate, vízisi és a fánkozás (tube) nyújtotta élményt.
Az iskola vezetője és oktatójaként be is mutatkoznék, Torzsa Krisztiánnak hívnak és több mint 12 éve wakeboardozom. A kezdeti lépéseket egyedül kezdtem elsajátítani, majd megismerkedtem Jónás Attilával, aki a mentorom és jó barátom lett.
Lassan 10éve edzünk együtt és próbáltuk ki szinte az összes létező vízi őrültséget, mint az air chair,mono sí,mezítlábas sí,wakekite,flyboard és a hoverboard. Számos versenyt szerveztünk és az utóbbi években a Wakeshop-pal és a tulajdonossal, Meretei Balázzsal, együtt működve, tesztnapokat is tartottunk, ahol ki lehetett próbálni számos wakeboard és wakesurf deszkát és egyéb kiegészítőket.
Torzsa Wake School
Wakeboard és Wakeskate
- 7000ft / 10 perc
- 13 500ft / 20 perc
- 20 000ft / 30 perc
A 20 és 30 perces oktatás 10 perces bontásban van megtartva, az elmúlt évek tapasztalatai alapján
Az árak a profi oktatást is tartalmazzák. Egyedi oktatási lehetőségekkel kapcsolatban írjatok üzenetet.
Vízisí
- 6000ft / 10 perc
- 11 500ft / 20 perc
Tube (fánkozás)
- 7000ft / 15perc
Bejelentkezés telefonon: +3670/420-3332
Torzsa Krisztián
(Oktató, Szakági elnök)
Helyszín: Tiszafüred-Örvény

