Miért egészséges a hal?

A halban kevés a koleszterin, de bővelkedik ásványi anyagokban; magas az emberi szervezet számára fontos foszfor-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint az A-, D-, B2 és B6-vitamin-tartalma is. A magyarok egy főre eső halfogyasztása mégis messze uniós átlag alatti, alig három kiló évente. Magyarországon a lakosság mintegy kétharmada vallja magát rendszeres halfogyasztónak, a gyakoriságot azonban…

Tiszai halak a Gozsduban – STĚG Halsütöde

Tiszai halak a Gozsduban – Stég Halsütöde Hekkezni a Rómaira megyünk, a halászlé miatt képesek vagyunk megvárni a karácsonyt, vagy szegedi/bajai kiránduláskor enni az autentikusból. Lássuk be, kevés az olyan fővárosi hely, ahol híresen finom ez a fogás. Úgy néz ki, most találtunk egyet és szerencsére a többi étel is nagyon rendben van. Teszteltük a…

Tökéletes bundát a halnak! || Kóstold meg a mi panírunkat is!

Gondolnánk- e, hogy több mint 300 ezer internetes oldalt szentel a világ annak, hogyan panírozzuk, bundázzuk, rántsuk-süssük a halat? Úgy tűnik, ez külön tudománynak számít. Egy kicsit mi is tallóztunk ezeken az oldalakon, s rájöttünk, hogy amit tökéletes halpanírnak hívnak kis-nagy gasztronómusok, az inkább bunda. De kétségtelen, egyúttal  a tökéletes rántott hal titka is a…

Miért eszünk halat karácsonykor?

A karácsonyi asztalra kerülő ételek legtöbbjének szimbolikus üzenete volt: így mákos tésztát enni jó házasságot, hüvelyeseket gazdagságot és jó termést jelentett. A közösen elfogyasztott alma a család összetartozását, a mézzel elkészített fokhagyma pedig a jövő évi egészséget szolgálta. De mit eszünk ma, és mi a szokás a nagyvilágban? Korábban Magyarországon a hal inkább a böjtös…

Elmondták, mi a halászlé legfontosabb fűszere

Tiszafüred – Hungarikum lett a tiszai halászlé, ám a folyóban nem lehet halászni. Akkor hogy is van ez? Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be a napokban, hogy célba ért a tiszafüredi önkormányzat kezdeményezése, miszerint – a dunai mellett – immár a tiszai halászlé is a hungarikumok közé tartozik. A bejelentéshez kapcsolódóan halászléfőző bemutató is volt…

Itt készül a frankó lángos! || STĚGFOOD.HU

 Itt készül a frankó lángos! || S T Ě G F O O D . H U ‘EGY KIS TÖRTÉNET! 🙂 A lángos eredete valószínűleg a kenyérrel egy időbe tehető, ui. ez is kenyértésztából készül. Neve a láng szóból eredeztethető. A lángosokat a kemence elülső részében sütötték. A megkelt kenyértésztából kiszakítottak egy darabot, és azt…

MEGDÖBBENTŐ TÉNYEK A HALRÓL!

A HAL EGÉSZSÉGES ÉS FINOM, DE VALÓSZÍNŰLEG MÉG TE SEM TUDTÁL RÓLA EDDIG MINDENT, AMIT PEDIG ÉRDEMES LENNE. Csökkenti a szívbetegség kockázatát Amerikai tudósok megállapították, hogy azoknál, akik napi 3 deka halat fogyasztanak, 50%-kal csökken a szívbetegség okozta halálozás esélye. A hagyományos húsokról a hal fogyasztására való átállás csökkenti a koleszterinszintet. A különféle tengeri halak,…

Adjuk meg a módját – Így kell illedelmesen halat enni

A halevéshez nem kell kés, hanem villával és kenyérdarabkával szabadítjuk meg az esetleges szálkáktól is. Lehetséges két villával is elvégezni ezt a műveletet, ha biztosak vagyunk azok használatában. A szálkát nem szabad a szájból kézzel vagy fogpiszkálóval távolítani el – egy 1894-es kultúrtörténeti könyvből származnak ezek a sorok (A nagyvilági hölgy). Akkoriban meglehetősen macerás volt a…

Minden, amit a halakról és elkészítési módjukról tudnunk kell!

A halak fajtáit tekintve széles választék áll a rendelkezésünkre. Vegyük szemügyre a leginkább ismerteket, azok egészségünkre gyakorolt hatásait, illetve lehetséges elkészítési módjaikat az MDOSZ szakembereinek segítségével. Magyarországon elérhető édesvízi halak Hazánkban elérhető és ismert édesvízi halfajták: ponty, afrikai harcsa, süllő (a nagyobb pédányok neve fogas), busa és pisztráng. Népszerű a ponty Magyarországon / Fotó: Shutterstock  A…

Ha tengeri ha nem, a lényeg az, hogy hal legyen!

8 dolog, amit érdemes tudni a halakról Az utóbbi időben az egészséges étkezés hívei a húsfogyasztás helyett a halételek étrendbe való beiktatását javasolják. Ha te is szereted a halakat, de még keveset tudsz róluk, a most választ adunk minden kérdésedre. 1 Vigyázni szeretnél a vonalaidra? Akkor tökéletes alternatíva a hal, ugyanis a benne található fehérje és…