Tiszai halak a Gozsduban – Stég Halsütöde
Hekkezni a Rómaira megyünk, a halászlé miatt képesek vagyunk megvárni a karácsonyt, vagy szegedi/bajai kiránduláskor enni az autentikusból. Lássuk be, kevés az olyan fővárosi hely, ahol híresen finom ez a fogás. Úgy néz ki, most találtunk egyet és szerencsére a többi étel is nagyon rendben van. Teszteltük a Stéget, mely kedves arculatával és hozzáértésével tényleg szuper alternatíva egy VII. kerületi halazáshoz.
Új üzlet a Gozsdu Dob utca felé eső részén, szemben a spanyol tapasbárral, szintén a passzázsra néző pultokkal, sőt, az utcafronton egy kis ablakkal. A Stég halsütő kíván lenni, klasszikus bisztró hangulat helyett visszafogott dizájnnal, ám mégis megjegyezhetően. A grafikai elemekért Laki Eszter és Szőke Gergely felelt. Mi nagyon kedveltük a halas tapétákat, a tányér-alátéteket és az egész tálalást: gusztusos és jópofa. A falakról mérgesen nézelődő kapitális harcsafejek is hozzátesznek a hangulathoz, ráadásul a tulaj saját trófeáiról beszélünk. A szagelszívás nagyon jól meg lett oldva, hiába készítenek például lángost is, semmiféle olajszaggal nem találkozunk, ami egy halsütő esetében nagy szó.
Nem véletlen, hogy kevés a valódi, minőségi, magyar folyami hal a piacon, sajnos ugyanis az érvényes jogszabályok szerint folyóink halállománya helyett az erre kialakított állóvizek nevelt halainak húsa jut el a vendéglátó egységekhez, az asztalunkra. Aki szakavatott a témában, már ránézésre is megmondja, mely hal érkezett természetes közegéből, de egy laikus is megérzi, ha a halhús „iszapos”. A Stégnél igyekeztek a legjobb beszállítók legszuperebb halait összegyűjteni, nincs silány afrikai harcsa és nem kell rákérdeznünk, hogy a fish & chips falatkái pangasiust rejtenek-e. Szimpatikus és őszinte ez a hozzáállás. Simán feltüntetik azt is, hogy a burgonya mirelit. Miért ne tennék, hiszen street foodról beszélünk, s lássuk be, nyilván nagy élmény egy különleges házi sült-krumpli, a fish & chips tényleg a kevésbé rusztikussal az igazi.
Attila, a Stég tulajdonosa egyébként 20 éve lakik a Tiszánál: olyannyira együtt él a folyóval, hogy egy úszóház az otthona. Életvitele a Tisza, itt kapcsolódik ki, sportol és imádja a valódi tiszai ízeket, melyekkel tényleg nem nagyon találkozhattunk eddig a fővárosban. Ezért is született meg a Stég, s a nyári szezon elején megvalósul „nagytestvére” is, a Tiszafüred-Örvényhez közel: ez egy egész folyóparti komplexum lesz, apartmanokkal, jó hangulattal, vendéglátással. Az ízek már bejáratottak lesznek, hiszen a Budapesten bevezetett harcsatepertő, a tiszai szakács által tökéletesített halászlevek és a barnasörös bundába csomagolt fish & chips minden bizonnyal a folyó mellett is népszerűek lesznek.
STĚG
Cím: 1055 Budapest, Dob utca 16.
Nyitvatartás: Hétfő-Szerda 11:00-00:00 Csütörtök-Vasárnap: 11:00-02:00
„Fogyasszon nálunk a friss halétel kínálatunkból itt a Gozsdu Udvarban található, STĚG-ben!”
S T Ě G || 2 0 1 7.
forrás: welovebudapest.com