Rossz helyre raktuk a kulcsainkat? Nem tudjuk hova tenni az imént látott ismerős arcot? Egy új kutatás igazolja, képesek vagyunk csökkenteni az ehhez hasonló szenilis pillanatok gyakoriságát, egyszerűen azzal, ha több halat eszünk.
„Mind a hat kognitív vizsgálat jobb eredményeket mutatott a halat evők esetében, ráadásul, ahogy nőtt a halfogyasztás mértéke (80 gramm per napig), a jótékony hatás annál látványosabb volt” – hangsúlyozta a Reuters Health-nek legfrissebb kutatásuk ereményeit A. David Smith, a brit University of Oxford szakembere. A vizsgálathoz Nyugat-Norvégia átlaglakosságából toboroztak 2031 férfit és nőt – 70 és 74 év közötti korosztályhoz tartoztak –, akiknek az észlelési képességeit mérték fel halfogyasztási szokásaik függvényében.
Összességében, a tanulmányban résztvevők közül 1951-en fogyasztottak naponta tíz gramm vagy annál több friss, fagyasztott, vagy konzerv halat, illetve tengeri herkentyűt, vagy haltermékeket, úgymint tőkehal májat vagy halolajat, míg nyolcvanan tíz grammnál kevesebbet ettek ezekből. Azok a vizsgálati alanyok, akik főétkezéskor gyakrabban fogyasztottak zsíros vagy sovány halakat, jelentősen jobb eredményeket értek el a hat kognitív vizsgálatból öt esetben, szemben azokkal, akik alig ettek halat. A feldolgozott halat fogyasztók hasonlóképpen jó eredményeket produkáltak három észlelési teszt során, míg azok az idősek, akik csupán halolajat használtak étkezésük során, a tesztek közül csak az egyikben jeleskedtek.
A szakemberek szerint további kutatások szükségesek ahhoz, hogy meghatározhassák, pontosan mi okozza a hal és más tengeri állatok fogyasztása során a kognitív előnyöket, a típus, a hal fajtája, vagy az étel elkészítése. „Másodsorban azt is ki kell derítenünk, hogy a hal mely összetevői a legfontosabbak” – szögezte le a kutatás vezetője, hozzátéve: „mióta ugyanis kiderült, hogy a sovány hal ugyanolyan jó, mint a zsíros, így elképzelhető, hogy nem az omega-3 zsírsavaknak köszönhető a jótékony hatás.”